A tolvaj szarka - és ami mögötte van, avagy egy könyv elkészültének miértjei

Már gyermekkoromban is imádtam Gerald Durrell "Családom és egyéb
állatfajták" című könyvét. Akkoriban szerintem én is biológus
szerettem volna lenni, mindenesetre mélyen megértettem és átéreztem az
állatok iránt táplált érdeklődését.
(Talán ezért is mosolygok valahányszor a családi történetek
előkerültekor, Édesanyám a mai napig borzongva gondol vissza arra,
amikor megfogdostam a levelibékakölyköket és hatalmas lelkesedéssel
szállítottam őket a tenyerembe, hogy megmutassam neki :) )

Ahogy megismertem a könyv további részeit is ("Madarak, vadak,
rokonok"; "Istenek kertje") nagy derűvel olvastam (újra és újra) a
szarkákról (Spiro szerint a "farkákról") és a gengszterkedéseikről
szóló részeket - Durrell írói stílusa finoman szólva is kedves a
szívemnek.

Már felnőttként eszméltem rá - a természetjárások alkalmával -, hogy
nemcsak a könyvek lapjain tudnak nagyon megmosolyogtatni a szarkák.
Számomra fantasztikusan mókás, ahogyan sétálnak a földön - mintha a
karjaikat a hátuk mögött összefűznék és a popsijukat pedig szándékosan
ráznák járás közben. Ráadásul már többször voltam szemtanúja annak,
ahogy egymás elől ellopdosták az ételt...
No meg az ezer éves viccek közül az egyik kedvencem is szarkás..
3 szarka ül az ágon. Az egyik meséli, hogy van egy tehene, a második,
hogy van egy órája, a harmadik pedig hallgat.
Másnap megint találkoznak. Az első felháborodottan mondja:
- Képzeljétek, ellopták a tehenemet!
A második teljesen maga alatt van:
- Ne is mond, nekem ellopták az órámat...
Mire a harmadik:
- Ajajaj, már 6 óra? Mennem kell megfejni a tehenem...

A mindent tudó Wikipédia szerint: A szarka (pica pica) előszeretettel
gyűjti össze fészkébe a fényes, csillogó tárgyakat, ezért a népi
folklórban mint „tolvaj szarka” él. (Gioacchino Rossini is írt "A
tolvaj szarka" címen operát eme tulajdonságára fókuszálva.) A mesék
zömében is úgy szerepel, hogy imádja, elcseni és összegyűjti a
csillogó-villogó dolgokat.
A Férjem szerint ez utóbbi miatt kedvelem igazán őket, hiszen én is
szeretem magam körülvenni "csilli-villi" dolgokkal. Mondanám, hogy ez
azért túlzás, de persze nincs kizárva ez sem...

Ráadásul van egy számomra meglehetősen különleges, érdekes világot
megjelenítő festőnő - Josephine Wall -, akinek sok képe nagyon fontos
helyet foglal el az életemben. A "Magpie fairy" című festményében is
elég sokszor elvesztem már: az apró, csodás kis részletek, a színek, a
képből áradó mélység, kedvesség, szeretet és báj valódi inspiráció.

Nem titok, hogy jelentős időt töltök a könyvek megálmodása során
szakmai oldalak böngészésével, ötletek gyűjtésével, inspirálódással,
hiszen ez is szükséges ahhoz, hogy széles spektrumban tudjunk
gondolkodni a dolgaink terén. Valójában ez akkor is nélkülözhetetlen,
ha megrendelésre készülnek a könyvek.
Hónapok óta dübörgött bennem a gondolat, hogy nagyon szeretném, ha
készítenénk olyan könyveket is, amelyek egy korábban nálunk még nem
létező kategóriába fognak majd tartozni. Balázs most a "művészi
könyvek" elnevezést használta ezekre az elmúlt időszakban a legtöbbet
- majd meglátjuk.
A fentiek függvényében nem meglepő, hogy korábban már megfogalmazódott
bennem, hogy nagyon szeretném, ha készítenénk egy szarkás könyvet.

"A tolvaj szarka" készítése
Valójában nem tudnám megmondani, hogy hány órát foglalkoztunk ezzel a
könyvvel, mert nem is számoltam... (Lehet, hogy bele sem merek
gondolni...) Tudtam, hogy mit szeretnék, hogy milyen könyvet
szeretnék, de meg kellett találni hozzá a megfelelő alapokat. Hosszú
órákat töltöttem a világhálón az ideális kép megtalálásával. Fotók,
festmények tömkelegét néztem végig eredménytelenül. Úgyhogy jó
szokásunkhoz híven ismételten megnyomtam az "újratervez" gombot.
Találtam egy fotót, amelyet átalakítottunk rajzzá, majd elkezdődött
végre a munka.
Kiválasztottuk a (szépséges törtfehér) lapokat, a könyv gerincét és
hátulját borító gyönyörűséges (koptatott, önmagában mintás, puha
tapintású, barna) bőrt, az elejét borító (csokoládébarna)
könyvkötővásznat, a (két árnyalatú és vastagságú selyemszatén)
könyvjelzőket és Balázs elkezdett varázsolni. Alkotott egy már abban
az állapotában is gyönyörű, lenyűgöző könyvet.
Majd hozzáláttunk megvalósítani az elképzeléseim extrémebb részeit.
Felapplikáltuk a vászonra a képet, a fát - ez egy speciális anyaggal
és technikával történt -, a fészket, és csak ezt követően fejezte be
Balázs a könyvkötési részt. Nekiálltunk a kép festésének: sok-sok
árnyalatú akrilfestéket és különböző ecseteket, technikákat használva
végre megjelent az a szarka, amelyiket mindenhol kerestem. És ekkor
varázslatok újabb sora következett: eljött a patinák, paszták ideje,
majd a repesztőlakkoké, strasszoké, ékszereké, még nem említett
kiegészítőké... Majd egy oldószeres lakkal zárult a folyamat.

És eljött a megnyugvás és beteljesedés ideje. Megérkezett és
kézzelfoghatóvá vált hosszú hónapok elképzeléshalmaza... A nyomakodó,
kósza gondolat végre testet öltött.
Elmondhatatlanul jó érzés kézbe fogni, mert rengeteg álom, elképzelés,
szeretet, öröm van ebben a könyvben, hiszen már a megvalósulása is
erről szólt: végig a szeretet mozgatott bennünket, az álmok valóra
váltásának vágya és öröme.
És most itt az ideje, hogy elinduljon útjára és ellopja a gazdájának a szívét.
(Miközben e sorokat megírtam egy szarka repült át az udvar felett...)

Nincsenek hozzászólások

Válasz