Titkos projektek

Kedvelem a titkos projekteket... nem kedvelem a titkos projekteket...
Akkor most, mi van?!

Nagyon komoly dilemmába szoktam keveredni, és némi önazonossággal kapcsolatos vívódásba kezdek magammal bizonyos szituációkban.
A társadalom azon rétegéhez tartozom, akik nagyon is szeretik és értékelik  a - számukra - kellemes meglepetéseket, figyelmen kívül hagyva, hogy azt “az élettől” vagy közvetlenül szeretteiktől kapják.

Viszont a titoktartással nem állok jól ezen dolgok kapcsán. Ha meglepetésre készülünk, titkos küldetésben járunk, akkor a szívem-lelkem túlcsordul az élménnyel, az információkkal, az impulzusokkal, és mérhetetlen késztetést érzek arra, hogy világgá kürtöljem.
Míg, ha nem lenne a feladat titkos, akkor kb. magamban megélném a helyzet örömét, és nem tombolna bennem a Karinthy-féle “nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” érzés.

Szeretem a meglepetéseket, a titkos projekteket, mert sokkal jobban tudok azonosulni a “célszeméllyel”, beleélem magam a helyzetébe és valójában én örülök az ő majdani örömének és izgalmának.
Nem szeretem a meglepetéseket, a titkos projekteket, mert sokkal jobban tudok azonosulni a “célszeméllyel”, beleélem magam a helyzetébe és kétségbeesek, hogy "biztos, hogy fog neki tetszeni?",  "biztos erre vágyott?", "biztos...?".

Azok közé tartozom, akik inkább érkeznek öt perccel korábban, mint két perccel később - úgy szocializálódtam (mások idegesítő szokásának következtében), hogy nem szeretem, ha "az én időmet pazarolja valaki", ezért én is kerülöm hogy másét "raboljam". (Egyértelmű, hogy mások is azonosulnak ezzel a mentalitással, hiszen a "Lopott idő" című filmnek is ez a központi témája, vagy nem, de azért ez is.)
Emiatt - és persze a Murphy törvények egy részének empirikus megtapasztalása okán ("ami megtörténhet, az meg is történik") - jobban szeretem, ha a vállalási határidő előtt már bőven befejezzük a feladatot. Ennek persze az az "ára", hogy tovább van lehetőségem pörgetni magam a "biztos", illetve a "biztos nem" kategóriájú állítások végtelen számú lehetőségeinek a kombinálásán...

A mostani titkos projektünkre 2018. március 2-án így is, úgy is fény derül, mert a megrendelő megkapja azt, amin másfél (közel két) hónapon át éjt nappallá téve dolgoztunk. Még csak a hét közepén érünk a finish-be, de mivel én már nem tudok semmit sem tenni, ezért már keringenek bennem a "de ugye" gondolatok...

Azért, ha jó a sejtésem, ez mindenkivel így van, aki a szívét, a lelkét (a pillanat szerinti legjobb tudását) beleteszi a titkos-meglepetés projektjébe, melynek célja az örömszerzés.

Szóval: szeretem és imádom a titkos projekteket, meglepiket, mert nagyon-nagyon motiválnak és inspirálnak, de nehézséget okoz zen nyugalomban kivárni, hogy milyen is a fogadtatása a projektnek, meglepinek.
Persze legalább tudom, hogy min kell még dolgoznom...

Nincsenek hozzászólások

Válasz